BBC, SKY

 

2013.február, március – Perjámosi Richárd beszámolója

Mindig kuriózumnak számít bármilyen tévés felkérés.
Jó érzéssel tölti el az embert, hogy ha meghívják, viszont én személy szerint kicsit tartok tőle, mivel kamerán keresztül nehezebb a közönséggel interakciókat kialakítani. De mi szeretjük a kihívásokat, vagy ne legyen a csapat neve Face Team!
Sokkal könnyebb egy élő show, ahol kartávolságnyira helyezkedik el a tömeg, és másképpen jön le egy mosoly, vagy bármilyen pillanatnyi, érzelmi megnyilvánulás.

Ennek ellenére felejthetetlen élményt okozott a világ egyik legnagyobb műsorszolgáltató (BBC1) meghívásának eleget tenni :-)
A BBC – A QUESTION OF SPORT műsorában szerepeltünk, ami egy sport vetélkedő.
Ebben a már 1968 óta létező quiz showban, mi voltunk a fellépő vendégek, ahol egy másfél perces produkciót kellett bemutatnunk, minél pörgősebb látványelemekkel kiegészítve, és utána a játékosoknak ebből a produkcióból tettek fel kérdéseket.
Nagyon élveztük és jó volt ismét belátni a “színfalak” mögé.

BBC, SKY tv showsA másik ilyen szintén TV-s felkérés a Sky TV – A League of their Own műsorával volt.
Teljesen profi és szakszerűen felkészült csapat fogadott minket, akikkel élmény volt a közös munka.
A próbán végigjártuk másodpercre pontosan a produkciót, érdekes itt megjegyezni, hogy néha mennyit el lehet szöszölni egy-két percért, máskor pedig olyan gyorsan össze tudunk rakni egy teljesen újrakoreografált hét-nyolc perces show-t.

Itt kell megemlíteni, hogy találkozhattunk személyesen a világ egyik leghíresebb brit együttesével a One Direction-nel, mivel ők voltak a szintén quizműsor játékosai.

A srácok, akik az X-faktorból indultak el a világhírnév felé, rendkívül barátságosak és közvetlenek voltak.
Sőt, hadd említsem meg, hogy a külön erre a műsorra összekoreografált produkciónk nagy elismerést szerzett az énekes fiúk körében.
Pedig csak pár perc erejéig uralhattuk terepet.

  • IMG_0085 IMG_0085
  • IMG_0093 IMG_0093
  • IMG_0094 IMG_0094
  • IMG_0101 IMG_0101
  • IMG_0105 IMG_0105
  • IMG_0107 IMG_0107
  • IMG_0114 IMG_0114
  • IMG_0118 IMG_0118
  • IMG_0120 IMG_0120
  • IMG_0131 IMG_0131
  • IMG_0143 IMG_0143
  • IMG_0148 IMG_0148
  • IMG_0151 IMG_0151
  • IMG_0175 IMG_0175
  • IMG_0202 IMG_0202
  • IMG_0210 IMG_0210
  • IMG_0258 IMG_0258
  • Jamie_Redknapp Jamie_Redknapp
  • tv shows tv shows
  • uktv-aloto-1 uktv-aloto-1
  • ALOTO-Video-Niall-16x9-1 ALOTO-Video-Niall-16x9-1
  • IMG_0055 IMG_0055
  • IMG_0082 IMG_0082
  • Harry_Styles_One Direction Harry_Styles_One Direction