NBA 3XES, NBA Global Games

2013 – Kovács Norbert

Nagyon vártuk már a csapattal ezt a turnét, ugyanis három különböző európai nagyvárosban léptünk fel NBA szervezés által 3-3 elleni streetball rendezvényen. Különösképp izgalommal töltött el a tudat, hogy minden helyszínen egy NBA legenda, vagy egy mostani NBA játékos lesz a sztárvendég.

Lisszabon:
Első helyszínünk Lisszabonba, Portugáliába vezetett.MuggsyNagyon jó idő és kedves emberek fogadtak minket. Amikor meg tudtuk, hogy a sztár vendég Muggsy Buggs (Charlotte Hornets) lesz, a mindenki által jól ismert Space Jam című film egyik szereplője, az alacsony, ám annál ügyesebb NBA legenda, háromszor jobban vártuk a fellépés napját. Elérkezett a várva várt pillanat, befutottunk a pályára elhangzott a jól ismert „FACE” kiáltásunk és kezdődött a show! Hatalmas hangulat volt, és a fellépés végén nagyszerű érzés volt amikor Muggsy őszinte szavakkal gratulált a csapatnak.

London:
Nem ért minket meglepetésként, hogy a köztudatban is jól ismert londoni zápor várt minket a repülő leszállása után. Reménykedtünk, hogy a fellépés napjára derűsebb napra ébredünk. Csodás napsütés és annál szemet gyönyörködtetőbb játék fogadott minket a sok tehetséges angol versenyző által. Al Horford, az Atlanta Hawks-ot erősítő játékos jelenléte fényesítette még jobban az eseményt. Nagyon jól sikerült a fellépésünk, büszkeség töltött el, amikor több száz ember tapsa előtt hajoltunk meg a show befejeztével. Izgalommal vártuk a turné következő helyszínét.

Triest:
Különösképp vártam az olasz városban rendezett eseményt, ugyanis először utazhattam Olaszországba. Nagyon kíváncsi voltam már a híres olasz konyhára, illetve a város hangulatára. Első nap bebizonyosodott az olasz konyha mennyei ízvilága a kedves és barátságos Walter főszakács által. A városban minden utcasarkon egy-egy „utcai művész” szórakoztatta zsonglőrködésével, táncával avagy énekével az arra sétáló embereket. Eljött a fellépés napja, ragyogó napsütés várt ránk. Robert Parish NBA legenda volt a sztárvendég, illetve a Boston Celtic Cheerleaders lányai színesítették bemutatójukkal az eseményt a Face Team show-k mellett. Öröm volt látni a gyerekek arcán a mosolyt, amikor felpörgettük a labdát az ujjukra. Felemelő érzés volt a tátott szájakat nézni, mikor a csapattársam a legutolsó ugrást hátra szaltóval zsákolja be a palánk tetejéről. A legnagyobb meglepetésként az ért bennünket, mikor Parish a show után egyből odarohant hozzánk gratulálni egy kézfogás kíséretében. Azt gondoltuk ezzel véget ért a turnénk, de az NBA szervezői annyira meg voltak elégedve a csapat teljesítményével és hozzáállásával, hogy meghívtak bennünket Isztanbulba az NBA Global Games egyik mérkőzésére és annak Fan Zone-jába.

Isztambul:
A turné záró helyszíne Isztambul, Törökország lett.isztambul Fokozott izgalommal várta mindenki, hisz a fő fellépés az NBA egyik jelenlegi legjobb csapata az Oklahoma City Thunder, illetve a törökök büszkesége, a Fenerbache összecsapásának félidejében volt.
Kisebb VIP, Fan Zone fellépésekkel kezdődtek napjaink, amelyeken részt vett többek közt a kosaras fanok számára ismert Peja Stojakovic (Sacramento Kings) illetve Vlade Divac(Los Angeles Lakers) is. Mindig büszkeséggel tölt el, amikor ilyen nevek illetve NBA játékosoktól kapunk őszinte gratulációkat, hisz ők már többször láthattak ehhez hasonló bemutatót, de mégis egyediséget és valami újat tudunk mutatni a megszokottnál. Eljött a fellépés napja, az öltözőben arcunkat szörnyekké kifestve vártuk a pillanatot, hogy a 12.000-es közönség illetve Kevin Durant és társai előtt egy hatalmas showt csináljunk. A közönség áhítattal figyelte, ahogy a Face Team „szörnyei” széttépték zsákolásaikkal a gyűrűt. A fellépés után lemostuk arcunkról a festéket és élvezhettük a 2. félidőben az NBA sztárok játékát. Mikor oda értünk 2 méterre a pálya szélére, épp Kevin Durant(MVP) zsákolt egy hatalmasat. Óriási volt látni a játékukat élőben.

Nagyon sok boldog pillanattal zárult ez a turné számomra, megismerkedtünk nagyon sok kedves emberrel. A közös percek emlékeit a csapattársaimmal együtt, sosem fogom elfeledni.

  • CIMG6534 CIMG6534
  • CIMG6543 CIMG6543
  • CIMG6648 CIMG6648
  • IMG_1735 IMG_1735
  • IMG_4344 2 IMG_4344 2
  • IMG_4366 IMG_4366
  • IMG_4552 IMG_4552
  • IMG_4568 IMG_4568
  • IMG_8736 IMG_8736
  • IMG_8976 IMG_8976
  • IMG_9034 IMG_9034
  • IMG_9355 IMG_9355
  • IMG_9460 IMG_9460
  • IMG_9520bb IMG_9520bb
  • NBA3x Lisabon NBA3x Lisabon
  • robert_parish+faceteam robert_parish+faceteam
  • show_ending show_ending
  • al,simon+faceteam al,simon+faceteam
  • Atlantis Atlantis
  • 1264249_330765020394424_111009049_o 1264249_330765020394424_111009049_o