Rólunk

Gyujtó Ádám

Gyujtó Ádám

21 éves, budapesti. A Face Team előtt hat évet futballozott, kiskora óta nagyon hiperaktív, hiszen sokszor szaltózott még a lakásban is. Majd az interneten talált rá az akrobatikus kosárlabdára, ami leginkább az akrobatika miatt tetszett meg neki. Az első edzésen Takács Áronnak is szembetűnt Ádám tehetsége. Ez már kilenc éve volt. 15 éves korában került fel a felnőtt csapatba, azóta járja velük a világot. Legelsőnek a zsákolással gyűlt meg a baja, de azóta már ez sem okoz gondot neki. Legelső fellépése Németországban volt, egy bank gáláján, ahol üvegpoharakkal teli teremben kellett fellépni. Az izgalmak ellenére, száz százalékosra sikerült az első fellépés. Ádám még tanul és az ő életében is fontos és támogató szerepet tölt be a család. Hobbija maga a Face Team.